Indokolt az új paksi blokkok megépítése

Publikálva: 2018. március 6.

Budapest, 2018. március 5.

Magyarország energetikai helyzete, az ellátásbiztonsági és a nemzetbiztonsági szempontok is indokolttá teszik Paks II megépítését - hangsúlyozta Süli János, az atomerőmű két új blokkjának megvalósításáért felelős tárca nélküli miniszter újságíróknak hétfőn Budapesten, miután megbeszélést folytatott az OECD NEA (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Nukleáris Energia Ügynökség) főigazgatójával.

Forrás: MTI

Süli János emlékeztetett, múlt pénteken minden korábbi rekordot megdöntött az ország áramszükséglete, a rendszer terhelése elérte a 6835 megawattot, és az elmúlt, rendkívül hideg napokban a hazai áramigény csaknem 50 százalékát importból kellett fedezni.

A miniszter elmondta: a megbeszélésen tájékoztatta az OECD NEA delegációját a paksi beruházás indokoltságáról, az előkészítéssel kapcsolatos munkáról és a jelenlegi helyzetről. Kiemelte azt is, hogy az OECD NEA főigazgatója megerősítette, szükség esetén a szervezet szakmai támogatást biztosít a beruházás megvalósítása során.

Forrás: MTI

William D. Magwood, a OECD NEA főigazgatója az újságírók előtt hangsúlyozta: a tiszta, megbízható, hosszú távú villamosenergia-termelés biztosításán dolgoznak. Ehhez sok országban a nukleáris megoldást választották, a nemzetközi szervezet ezekben az országokban készen áll segítséget nyújtani például a nukleáris biztonság, illetve a hulladékkezelés területén - jelezte. Kitért arra is, hogy keresik az atomerőművek optimális kihasználtságának lehetőségeit, valamint gazdasági elemzésekkel támogatják a döntések meghozatalát. William D. Magwood elmondta: magyarországi látogatásuk során a paksi atomerőmű mellett szeretnék megismerni a nukleáris biztonságot érintő kérdéseket, a magyarországi képzést és egyéb, kapcsolódó témaköröket.

Az OECD alá tartozó, párizsi székhelyű Nukleáris Energia Ügynökség (NEA) 1958-ban kezdte meg működését a fejlett nukleáris technológiával és infrastruktúrával rendelkező országok közötti együttműködés, szakmai fejlődés elősegítése érdekében a nukleáris biztonság, technológia, tudomány és jog területén. Magyarország 1996 óta a NEA tagja.

(Forrás: MTI)

Menü

Főoldal

Navigáció